|
|
Boraink
- Ottonel muskotály (2006): Pincészetünk egyik meghatározó fajtája az Ottonel muskotály mely főként zamatgazdagságának köszönhetően igen népszerű a borfogyasztók körében. Borunk lágy karakterű, közepesen telt ízérzetű és a fajtára jellemzően rendkívül illatos, már-már parfümös jellegű. 12 °C-ra hűtve, apperitifként, halételekhez párosítva, vagy baráti beszélgetésekhez önállóan is fogyasztható.
-
Szürkebarát (2006): Ebből az évjáratból intenzív zamatanyagokkal rendelkező, élénk ízérzetű és harmonikus Szürkebarát bort készítettünk. Illatában és ízében egyaránt a fajtára, valamint a termőhelyre jellemző citrusos és minerális jegyek uralkodnak. Borunkat a tengeri halakból és szárnyasokból készült ételek kísérőjeként ajánljuk.
-
Szürkebarát (2006), késői szüret: A fajta jellegzetes illat,- és zamatösszetevői igen koncentrált formában találhatók meg borunkban. A 2006-os év kis termését e fajta kimagasló minőséggel ellensúlyozta. Illatában a birs, a körte és a citrusfélék jelennek meg, amelyet remekül egészít ki a túlérésből adódó mézes karakter. Magas cukortartalma friss savérzettel párosul, így a gasztronómiában elsősorban a gyümölcsalapú desszertek kiváló társa lehet.
-
Chardonnay (2005): A fajtára jellemző gyümölcsös karaktert e borban jól egészíti ki a fahordós érlelésből származó vajas és pirított mandulás jelleg. A markáns, ugyanekkor finom savtartalmú és telt ízérzetű bor hosszú idejű palackos érlelésre alkalmas. Zamatgazdagsága révén nemcsak szárnyasokhoz, hanem malac-, vagy borjúhúsból készült fűszeres sültek és raguk mellé is javasoljuk.
-
Zenit (2006), késői szüret: Óarany színe mellett illata kissé ásványos jellegű, ugyanekkor a mezei virágokra is emlékeztet. Zamatában összetett: a túlérett szőlő jellegzetes mazsolás és mézes karaktere kiegészül az aszalt datolya és kajszi bélyegeivel. A 2006-os évjáratban egy igazi borkülönlegességet sikerült a palackokba zárnunk. A testes és hosszú utóízű desszertborok kedvelőinek ajánlhatjuk telt ízvilágú édességek vagy libamáj kísérőjeként.
-
Rosé cuvée (2006): Borunk készítésekor a Károly Róbert Pincészet valamennyi kékszőlő-fajtáját (Kékfrankos, Pinot noir, Cabernet sauvignon, Cabernet franc) felhasználtuk. A technológia során rövid idejű cefreáztatással fokoztuk a szín- és aromaanyagok kioldódását. Az illat és zamatgazdag, kevés maradék cukrot tartalmazó rosé aperitifként, valamint saláták, szárnyas és halételek kiegészítőjeként ajánlható.
-
Kékfrankos (2005): Hazánk legnépszerűbb kékszőlő-fajtáját a mátrai dombokon is előszeretettel termesztik. 2005-ben e fajta termése kimagasló minőségben érett be. Bora elegáns, íz- és zamatanyagait leginkább az érett meggy és a fahéj aromái jellemzik. A sertéshúsból és a vadszárnyasokból készült sülteknek lehet jó kiegészítője.
-
Cabernet sauvignon (2005): 2005-ben a fajtára jellemző férfias karakterű, markáns Cabernet sauvignon bort készítettünk. A 16 hónapon át tartó ászokhordós érlelésnek köszönhetően rendkívül bársonyos vörösbor került a palackokba. Fogyasztása elsősorban érlelt sajtok, valamint sertés, marha és vadhúsokból készült fűszeres sültek és raguk kísérőjeként javasolható 18 °C körüli hőmérsékleten.
Birtokborok
- Zenit késői szüret (2005): A hazai nemesítésű Zenit szőlőfajta fürtjein 2005-ben korán elindult az aszúsodás folyamata. Borunkban elsősorban az akácmézre és a citrusfélékre jellemző illatok és zamatok fedezhetők fel. A friss, üde jellegű édes borok kedvelőinek bátran ajánlhatjuk a legkülönbözőbb gyümölcsalapú, de nem túl édes desszertekhez és tortákhoz.
- Szürkebarát késői szüret (2005): A Károly Róbert Pincészet zászlójára tűzte a különleges minőségű édes, Szürkebarát (Pinot gris) borok készítését. Borunk rendkívül testes és magas cukortartalma ellenére is harmonikus. Finom, de markáns savakkal rendelkezik; illatában a hársméz, a birsalma és az őszibarack párosul. Almából, körtéből, kajszi- és őszibarackból, valamint birsalmából készült desszertek és sütemények kiváló kísérője lehet.
|